Pulóverben kezdtük, de a végén már nem volt szükség rá. Ügyesen teljesített a jól összeszokott csapat. 

Megkezdődött.

Sok tanulnivalóval, utazással, plusz feladatokkal, de eljött a szeptember.

Eljött a kutyáknak is, a vizsgafelkészülés, a sötét estében nyúló hétköznapi képzések. 

Megérkezett a gazdáknak is az autóval sorakozással, az új időbeosztással, és a pulóveres estékkel (természetesen a képzésen). 

Kihasználva a kellemes napsütést csoportosan jelentünk meg a legutóbbi kiképzésen. A kutya-osztálytársak farokcsóválva üdvözölték egymást, és mi gazdik is örömmel konstatáltuk, hogy milyen népes számban leszünk az órán.

A mesterünk újabb – természetesen egyre nehezebb – gyakorlatokat szabott négylábú társaink számára, akik hihetetlenül jól teljesítettek. A készült felvétel  is mutatja, milyen trükkös feladatok elé álltak a kutyák. A helyben maradás még csak-csak ment ülve is, fekve is, majd állva is (Bevallom jómagam ilyenkor összeszorított fogakkal hagyom ott az ebet, azon izgulva, hogy vajon azt csinálja-e amit kell vagy huncutul játszik a szomszédjával…) azonban nem álltunk meg ilyen „egyszerű” feladatnál, mint a helyben maradás állva… : A feladat helyben maradás fekve, úgy, hogy közben másik két gazdi-kutya páros szlalomozik a fekvő kutyák között, az egyik járkáló/zavaró kutya szuka, míg mindenki más kan. Miközben kiskutyám belegyógyulva fekszik a fűben, én tőle távol árgus szemekkel figyelem, nehogy felkeljen a naplementében vígan szaladgáló – szerintem már vágósúlyban is lévő – pulyákat kergetni, vagy a szüntelenül mekegő, és végtelenül kíváncsi kecskéket regulázni. Szóval zavaró tényező akadt bőven, négylábú barátaink azonban remekül állták - pontosabban feküdték - a sarat, s a hihetetlenül látványos gyakorlatok tökéletes végrehajtásától nemcsak a nézőközönség került eufórikus hangulatba, hanem mi résztvevők is ezt mindannyiunk nevében bizton kijelentem.

Köszönjük.

Végre egy picurkát kibújt a nap és egyből mindenki kint volt képzésen.

Íme: