Az alábbi sztori nem is inkább a kutyám sikertörténete, mint inkább Kintlhoffer László kutyatréneré.

Marcipán kiskutyámat 2010. karácsonyára kaptam ajándékba. Tapasztalatlan voltam a kölyök nevelésével, táplálásával kapcsolatban, ezért is és azért is, mert borzasztóan játékos és kajla természettel áldotta meg sors, - szegénykémet baleset érte 4 hónapos korában: eltörte a mellső lábát. Sínbe került 6 hétre.

Borzasztóan sajnáltam, és felelősnek éreztem magam a balesetért. Elgondolkoztam tehát, mit lehetne tenni, kihez is fordulhatnék, hogy fegyelmet tanuljon és az ő saját érdekében, a hasonló baleseteket elkerülendő én is tudjam kezelni a kutyámat.

Több ismerősöm ajánlotta a nagymúltú szakembert Kintlhoffer Lacit, hogy beszéljek vele, hátha tud nekem segíteni, tanácsot adni. Felvettem hát a vele a kapcsolatot és elkezdtük az egyéni képzést Marcipánnal, aki akkor volt 6 hónapos, - épphogy lekerült a lábáról a „gipsz”.

Eleinte – de bevallom még azóta is előfordul – gondom volt a pórázkezeléssel, a vezényszavakkal és sosem a jó irányba fordultam.

Aztán valahogy csak összerendeződött a mozgásunk kiskutyámmal és a kutya kiképzése szinte a szenvedélyemmé vált, hogy miért? : Marcipán törzskönyv nélküli, fajtiszta törpe schnauzer, viszont istenadta tehetség, ugyanis nagyon gyorsan és könnyen tanul, továbbá láthatóan élvezi a munkát. Álmomban sem gondoltam volna, hogy a kutyám egyszer a behívásnál majd pontosan odaül, ahova kell, és ha közlöm vele, hogy lábhoz, akkor beigazodik a bal lábamhoz – ahogy kell… Azt sem gondoltam volna, hogy törpe termete ellenére ilyen jól fog teljesíteni az óra  őrző-védő kiképzés részén, ma már az apport fát is visszahozza, az akadályugrást pedig láthatóan élvezi. Sőt, lángoló akadályt is ugrott már.

Mégis nem is ezek az annyira döbbenetes eredmények, hanem az, hogy hallgat rám, figyel rám, szerintem még magyarul is megtanult:-)), mert azt csinálja, amit mondok, és nem csak véletlenül, hanem tudatosan. 

Amikor belegondolok, - és a fényképmellékleten ti is végigkövethetitek, - hogy honnan is indultam Marcipánnal, aki lábát törte a kajlaságában, s eszébe nem volt a lábam mellett menni, ha hívtam a füle botját se mozdította….és most….- de hát nézzétek a saját szemeitekkel! Nagyon büszke vagyok rá, és az eredményeinkre.

Marcipán 1,5 éves, és én is tudom, hogy van még mit tanulnunk mindkettőnknek, gazdának és kutyának is. Mindenesetre áldom a napot, amikor a sors és ez a véletlen baleset összehozott A kiváló kutyakiképzővel, aki megtanított engem kutyanyelven, s a kutyámat magyarul!

Köszönjük Laci!