Jövő hét szombaton már 8 órakor lesz kezdés.

Az Édesanyák Napján tartott Kutyaszervízes kirándulás Örök Élmény marad a számomra! Rengeteg kutya és gazdi részt vett ezen a kis kiránduláson, és leírhatatlanul fantasztikus élmény volt, amikor a sokféle-fajta eb és kedves gazdáikkal megindultunk a túra - Laci által kijelölt - irányába!

Egy falka szabadult el, de minden kutyus "intelligensen" viselkedett, és örvendeztek egymásnak, hallgattak a tanult vezényszavakra, élvezték a túrát, mintha ők is értették volna, közösségkovácsolás zajlik. Tényleg felemelő élmény volt, soha nem sétáltam együtt még ennyi állattal, s közben észre sem vettem, hogy ők állatok, úgy tekintettem rájuk, mint Társakra, hiszen a "profi oktatás miatt ugye" úgy is viselkedtek. A kedves Mogyoró - a gyönyörű éjfekete óriás schnauzer - folyton elkalandozott, a félénk Lola a program végére teljesen feloldódott, Zápor produkálta magát a sokadalomnak, Marcipán fiam pedig általában az árnyékot kereste. Ede tiszta szívből örült mindenkinek, akinek pár kedves szava volt hozzá, Codi a labrador folyton kiváncsiskodott, druszája a közép-schnauzer szintén bátran ismerkedett, Eperke is élénken próbálta ápolni a kapcsolatokat! Szuszka és Rumli alig tágítottak gazdáiktól, szurkoltak nekik a szalonnasütés során. Dénesnek köszönjük az eszcájgot, (Cuki diszkont (www.cukidiszkont.hu) szponzorálta - köszönjük Kurinyecz Dénesnek!) s várjuk őt és Timát a következő alkalommal!!!! Mindenki jöjjön majd el, aki tud, eszméletlenül csodálatos élmény mikor ennyi "tanult" kutyával van együtt az ember!!!!

 

 

Időközben további képek kerültek feltöltésre, melyek az alábbi linken érhetőek el. Vagy folyamatosan teljes képernyős lejátszáshoz ezt a linket használjátok.

 

Aki szeretne a fotókból hagyományos kidolgozott képet részletes leírást talál a blogon.

 

 

süti beállítások módosítása