A Kutyaszerviz kutyaiskola kis csapata ismét kirándulást szervezett. Ám meglepetésünkre, az indulást megelőzően kiképzőnk pezsgős üvegeket és poharakat vett elő a hűtőtáskájából. Új kutyakiképzőnk (Anikó) sikeres vizsgája alkalmából koccintottunk. Sok szeretettel gratulálok neki ezúton is! Immár ketten adhatják nekünk a vezényszavakat:-)))

A pezsgőtől feldobódva jókedvűen megindult a kis csapat az erdő felé, cél az Angelika forrás. Az ösvényt eleinte buján virágzó repcetábla szegélyezte, s kedves lovakkal is találkoztunk. Ebeink boldogan rohangáltak előre és vissza, Ede még az egyik búzatáblába is bemerészkedett, vidáman szökellt a kalászok között:-) Mogyoró vízivási technikája lenyűgöző volt, Marcipán pedig folyton előreszaladt majd hamar vissza, hogy megnézze jövök-e már, az egyik emelkedőnél még hangot is adott türelmetlenségének, mert szerinte túl lassan mentem.:-) Döme, Codi és Adolf Eperkével örült sebességgel száguldoztak előttünk, mellettünk, majd velünk szemben, a kis Sunny a maga tempójában élvezte a kirándulást. Bömbi kisasszony és Zsömi is farokcsóválva rótták velünk a kilométereket. Zápor nagyon fel volt pörögve, és mint kiderült ő és Döme is imád a sárban dagonyázni:-)

Pisti és Laci a két navigátor próbált tájékozódni a turista térkép és a fákra felfestett jelek alapján, el nem tévedtünk, úgyhogy ügyesek voltak:-) Úgy vettem észre a túra során, hogy a kutyacsapat és a gazdik is rendkívül élvezték a csodálatos környezetet: gyönyörű volt a táj, a napsugarak beszűrődtek a sűrű lombkoronán át s lenyűgöző fény-árnyjáték tárult a szemünk elé. A forráshoz érkezve aztán megpihentünk és feltöltöttük magunkat némi élelmiszerrel és itallal (ilyet, hogy Laci sörözik, még tán sose láttam, de most bizonyíték van rá) a visszaútra, melyet már a patak folyása mentén tettünk meg. A túra végeztével nemcsak kutyapajtásainknak „lógott a nyelve”, viszont nagyon kellemes és élvezetes testmozgás volt ez mindannyiunk számára. Alig várom a következő alkalmat!



A képek teljes képernyős diavetítésként is megnézhetőek. 

A bejegyzés trackback címe:

https://kutyaszerviz.blog.hu/api/trackback/id/tr114587956

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása