Mindig is rajongtam a kutyákért. Amikor pályaválasztásra került a sor, valahogy nem találtam olyan szakot, amit szívesen elvégeztem volna. Mindenképpen olyat kerestem, ahol állatokkal, elsősorban kutyákkal foglalkozhatnék. Az interneten böngészve, akkor találtam rá a kutyakiképzői tanfolyamra. Akkor felcsillant a szemem… „Igen! Ez lesz a nekem való!” Azonnal fel is hívtam az ott megadott telefonszámot, és érdeklődtem a tanfolyam részletei iránt. Ez eddig szépnek és jónak tűnt, de volt egy bökkenő. A tanfolyamra saját kutya is kellett, ám erre az én Kuksi kutyám nem volt alkalmas, hiszen ő akkor már 14 éves volt. Így kellett egy megfelelő kutyát találnom és egy kutyaiskolát, ahol mind a ketten tanulhatunk.

Felhívtam az első kutyaiskolát, amire rábukkantam. Ennél a kutyaiskolánál ajánlották Sonját, hogy ő a nekem való kutya.

Már másnap mentem megnézni azt a csodakutyát, akiről annyit hallottam. Az udvarba érve, egy boxból egy kis csapzott ordas német juhászkutya rohant felém, majd nagy nyüszögéssel a nyakamba ugrott. Utána nem sokat törődve velem, indult a maga kis útjára. Bár, már akkor beleszerettem a négylábúba, mégsem hoztam el magammal. Még kétszer visszamentem barátkozni vele, mire sikerült eldöntenem… „Ő lesz az én kutyám!”

Amikor elérkezett a nagy nap, végre érkezik az új családtag, nagy izgalommal mentem érte. Nagy meglepetésemre Sonjának egyáltalán nem okozott gondot az autóval való közlekedés. Ahogy kinyílt az ajtó, egy nagy ugrással vetette be magát az ülésre és türelmetlenül nézelődött, várva mikor indulunk.

Az akkor 7 hónapos kutya, aki még szinte semmit sem látott a körülötte lévő világból, boldogan fedezte fel új otthonát, természetesen új labdájával a szájában (amit ha ivott, biztonsági okból a vödör vízbe tett). Innentől kezdve a labda szinte hozzánőtt Sonjához.

Másnap reggel az állatorvoshoz siettünk, hiszen még egyetlen oltást sem kapott. Sonja még soha nem volt rendelőben, nem tudta mi fog történni. Boldogan szaladt be az ajtón (természetesen labdával a szájában) az új kaland felé.

 

Folytatás következik…

süti beállítások módosítása