P1240518

P1240528

A hirtelen jött meleg gazdit és kutyát egyaránt megviselt. Ősz óta most először örültünk a szélnek! 
Az ebek hamar elfáradtak, de ennek ellenére ügyesen végrehajtották a feladatokat. A haladó csoport új tagja, Cody, a labrador remekül teljesített és pillanatok alatt beilleszkedett a társaságba.

A közép-haladó csoport is új taggal bővült, Fickóval, a golden retrieverrel. Fickó nagyon jól érezte magát, új barátságokat kötött. Néha kiharcolta a neki járó szüneteket, önállósította magát és játékra invitálta a helyben maradó kutyákat, de az apróbb rendbontásaitól eltérve, szépen dolgozott az óra folyamán. 

A képzésen túl volt egy kis tüzeskedés is.

A szombati kiképzés az időjárás viszontagságai következtében délutánra került áthelyezésre. Az új időpont ellenére szép számban megjelentünk és a munkamorállal sem volt probléma. 

Volt közös őrzés, gyönyörű akadályugrások és kutyacsere is kiképzés közben.

 

A képek a júliusi mappában folyamatosan frissülnek, és az új videókat a Kutyaszerviz YouTube oldalán el lehet érni. 

Ízelítőnek videók

A Mudrussel kölykök július 25-e környékén világra jönnek. A Kutyaszervíz Facebook oldalán szavazást indítottunk arra, hogy Pöcök az apa milyen arányban örökíti gyermekeibe a faroknélküliség génjét. 

Kérlek szavazzatok, kíváncsiak vagyunk a Ti véleményeitekre is. 

Szulej 2011.07.14. 12:56

Sokan sorban

Megint nagyon sokan voltunk. Ily sok kutyát hétköznap ritkán látni.

 

És még a szél is lengedezett. 

Természetesen a jó idő jó kedvet is hozott magával.

  

Természetesen a képek a júliusi mappában folyamatosan frissülnek.

Igen forró hétvége volt, nagyon.

Még a mai nap is bizonytalan volt egy két oktatottnál, hogy jön-e ilyen forró nap és hétvége után. Nem voltunk biztosak benne, hogy lesz-e képzés. Azonban az idő kegyes volt hozzánk, lengedező szél mellett, jó hangulatban telt a hétfői képzés a sok fekete fehér kutya között. Igen sok fekete fehér, mert megint összejött a collie társaság. 

 

 

Nézzétek milyen szépen ment a képzés. 

 

És még a csibék is meg lettek csodálva. 

 

Természetesen a képek a júliusi mappában elérhetőek.

 

süti beállítások módosítása